Ügyvezető
Több mint 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem EU-s és hazai forrásból finanszírozott pályázatok előkészítése, megírása és a projektek megvalósításának támogatása területén.
Több mint 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem EU-s és hazai forrásból finanszírozott pályázatok előkészítésébel és megvalósításának támogatásában. Tevékenységemet 2009 óta egyéni vállalkozóként, valamint az általam alapított L&E Pályázati Tanácsadó Kft. keretein belül végzem.
Munkám során különböző Operatív Programokhoz kapcsolódó pályázatokkal foglalkozom – többek között KAP, GINOP Plusz, Dimop Plusz, K+F+I, Demján Program és Jedlik Ányos Program konstrukcióiban –, lefedve a pályázati folyamat teljes életciklusát a tervezéstől a megvalósításig.
Tevékenységeim közé tartozik a releváns pályázati lehetőségek feltérképezése, a támogathatóság és célcsoport elemzése, valamint az ügyféligényekhez illeszkedő projektötletek kidolgozása. Megbízóinkkal szorosan együttműködve a pályázatok előkészítése során szükség esetén megvalósíthatósági tanulmányt készítek, megtervezem a költségvetést és a megvalósítás ütemezését, továbbá összeállítom a teljes pályázati dokumentációt.
A pályázat benyújtását követően is aktívan közreműködöm a folyamatban: figyelemmel kísérem a határidőket, kezelem a hiánypótlásokat, valamint folyamatos kapcsolatot tartok a kiíró szervezetekkel annak érdekében, hogy a projektek megfeleljenek a támogatási feltételeknek és sikeresen megvalósuljanak.
Célom, hogy ügyfeleimet szakmailag megalapozott, átlátható és biztonságos pályázati megoldásokkal támogassam és hosszú távon is megbízható partnerként segítsem fejlesztési elképzeléseik megvalósítását.
Végzettségek:
Vállalati innováció menedzsment szakértő |
Glósz és Társa Pénzügyi Gazdasági és Innovációs Tanácsadó Kft 2021 |
Vállalati innovációs folyamatmenedzser |
Glósz és Társa Pénzügyi Gazdasági és Innovációs Tanácsadó Kft 2020 |
Szakközgazdász – Pénzügy szak – Vállalkozási szakirány |
Pénzügyi és Számviteli Főiskola – Zalaegerszeg 1999 |
Gazdasági mérnök – Pénzügyi szakirány |
GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar Gyöngyös 1994-1997 |
„A pályázatírás ott kezdődik, ahol az álomból számokkal alátámasztott terv lesz.”
Focus on serving mid-size to enterprise-level companies looking
Vegye fel velünk a kapcsolaott akár még ma, és mi garantáljuk, hogy 24 órán belül válaszolni fogunk.