Pályázat Kaposvár

Bunevácz László

Szakmai igazgató

Pályázat Kaposvár

Bunevácz László

Több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem EU-s és hazai forrásból finanszírozott pályázatok előkészítése, megírása és a projektek megvalósításának támogatása területén.

Bunevácz László

2000 és 2011 között a Földművelésügyi Minisztérium, a SAPARD Hivatal, valamint a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) keretein belül dolgoztam, ahol közvetlenül részt vettem a SAPARD és az AVOP programok elszámolási és monitoring feladatainak ellátásában. Ebben az időszakban kifizetési kérelmek ellenőrzésével, pénzügyi és szakmai elszámolások vizsgálatával, valamint a támogatási feltételek teljesülésének nyomon követésével foglalkoztam.

 

Ez az intézményi háttér mély és gyakorlati rálátást biztosított számomra a pályázati rendszer működésére, az ellenőrzési szempontokra és a szabályos elszámolás követelményeire. Ennek köszönhetően pályázati tanácsadóként ma nemcsak az ügyfelek, hanem a támogató és ellenőrző szervezetek szemszögéből is átlátom a pályázati folyamatokat, ami jelentős előnyt jelent a kockázatok csökkentésében és a sikeres megvalósításban.

 

Pályázati tanácsadói tevékenységemet 2011 óta az L&E Pályázati Tanácsadó Kft. keretein belül végzem, lefedve a pályázati folyamat teljes életciklusát az ötlettől a megvalósításig.

 

Tapasztalatom kiterjed többek között a VP, KAP, GINOP Plusz, Dimop Plusz, Demján Programokhoz kapcsolódó pályázatokra. Munkám során a releváns pályázati lehetőségek feltérképezésétől kezdve a támogathatóság vizsgálatán és a projekttervezésen át egészen a pályázati dokumentáció teljes körű összeállításáig támogatom ügyfeleimet. A tervezési szakaszban – szükség esetén – megvalósíthatósági tanulmányt készítek, megtervezem a költségvetést, kidolgozom a megvalósítási ütemtervet, valamint elkészítem a szakmai tartalmakat, célokat és indikátorokat.

 

A pályázatok benyújtását követően is aktívan részt veszek a folyamatban: nyomon követem a határidőket, kezelem a hiánypótlásokat és kiegészítéseket, valamint folyamatos kapcsolatot tartok a kiíró szervezetekkel annak érdekében, hogy a pályázatok megfeleljenek a támogatási feltételeknek és a projektek sikeresen megvalósuljanak.

 

Célom, hogy ügyfeleimet átlátható, jogszabályoknak megfelelő és hosszú távon fenntartható pályázati megoldásokkal támogassam, legyen szó pályázatírásról, projektmenedzsmentről vagy a támogatásokhoz kapcsolódó adminisztrációról.

  • Végzettségek

    Szakközgazda, Pénzügy szak, Vállalkozási szakirány, Pénzügyi és Számviteli Főiskola Zalaegerszeg 1998

  • Agrármérnök:

    Pannon Agrártudományi Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar 1991

„A sikeres pályázat nem csak jó ötletből születik, hanem átgondolt pénzügyi tervezésből is.”

Bunevácz László
footer-right-shape1
The Expert Tems Member

Meet with consultant expert

Focus on serving mid-size to enterprise-level companies looking

Bunevácz Bence

Pályázati tanácsadó

Bunevácz László

Szakmai igazgató
Írjon nekünk egy üzenetet

Dolgozzunk együtt

Vegye fel velünk a kapcsolaott akár még ma, és mi garantáljuk, hogy 24 órán belül válaszolni fogunk.

    Irodánk telefonszáma: +36 30 385 79 36